A BKCSE németországi látogatása

A Budaörsi Kolping Család Egyesület (BKCSE) 18 éve tart kapcsolatot a németországi Göggingeni Kolping Családdal.
Ezen kapcsolat megerősítése volt német testvéreink tavalyi látogatása Budaörsön, ill. az ez évi BKCSE németországi látogatás. Idén nyáron egy 30 fős budaörsi kolpingos csapat töltött német barátainkkal együtt néhány szép napot egy tiroli Kolping házban, a mellékelt fényképek a német-magyar szentmisén készültek, ill. a résztvevőket mutatják be.

A BKCSE idei útja

A budaörsi kolpingosok hetedik éve járják a Magyarország körüli szomszédos országokat és elsősorban a régi magyar városokat, várakat, emlékhelyeket keresik fel. Nagyon sok szép élményben, találkozásban volt részük eddig. Az idei úttal „bezárult a kör”, hiszen az eddigi úti célok voltak: Erdély (Románia), Kárpátalja (Ukrajna), Délvidék (Szerbia), Felvidék (Kelet-Szlovákia, Nyugat-Szlovákia), Burgenland (Ausztria) és most Horvátország, Szlovénia.

Budaörsi Passió a Budaörs TV-n

2010. augusztus 28-án és még 11 alkalommal lesz látható a 2009-es Budaörsi Passió a Budaörs TV-n. A Wunderlich Film 2009-ben a Kőhegyen a szabadtéri színpadon előadott 8 előadást rögzített és ebből vágta össze a 136 perces filmet, melyet először sugároz a helyi televízió 16:9-ben (szélesvásznú).

Bővebben: http://www.minalunk.hu/Budaors/?n=5&tartalom_id=1804&area=

minalunk.hu

"Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által." (1Pét 2,5)

Szent Anna napi zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Új képek

Megkaptuk a képeket a Bérmálásról, valamint a ministráns táborról.

Köszönet érte.

Miserend a nyári szünetben

Július 4-től (hétfőtől) plébániánk áttér a nyári miserendre.

  • Hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön nem lesz reggel mise. Az ezekhez a misékhez tartozó szentségimádások az esti 19 órakor kezdődő misék előtt lesznek.
  • Pénteken és szombaton 8 órától van a reggeli és 19 órától az esti szentmise.
  • Vasárnap a szokott rend szerint 7.30-kor, 9-kor, 10.30-kor és 19 órakor vannak a szentmisék.

A Glória Kegytárgybolt vasárnaponként várja az érdeklődőket!

Csíksomlyói búcsú

A képeket Novák Györgynek köszönjük.

A székelyek, a kelet-erdélyi és a csángó magyarok pünkösdkor évszázadok óta elzarándokolnak Szűz Mária kegyszobrához és ünnepi misén vesznek részt. A csíksomlyói búcsú mára túlnőtt múltján, ugyanis ekkor nemcsak Erdélyből, hanem a világ minden tájáról érkeznek magyarok több tízezres, százezres létszámban, hogy kifejezzék összetartozásukat.

II. Szilveszter, a tudós pápa

Szinte Gábor magyar festőművész II. Szilveszter pápa szülőfalujában, az Aurillac melletti Saint-Simonban 2003–2004-ben a plébánia templomába falfestménysorozatot festett. Ebben a ma embere számára elevenné tette a korai középkor világát és embereit, akiket éppen úgy foglalkoztatott az emberiség jövője, mint bennünket, és nagy tettekre voltak képesek.

Északi séta edzés a Juniálison

Megkaptuk a képeket a Juniálison zajlott Északi séta edzésről. Köszönet Garancsy Istvánnak.





Portréfilm Varga János plébánossal

A http://www.minalunk.hu/Budaors honlapon, a Közélet menüben megjelent egy interjú Varga János plébánossal.
A videó a További videók menüpontban található.

Közvetlen link: http://www.minalunk.hu/Budaors/index.php?n=325&area=201&video_id=193

Ajánljuk figyelmükbe mind az interjút, mind a honlapot!

Egyik érdekes példája az egyház elleni negatív kampánynak‏

Egy spanyol szerzőtől most jelent meg Olaszországban egy, „az egyházat leleplező” könyv. Benne ezzel a fotóval, amely „illusztrálja”, hogy a pápa fiatal papként hitleri köszöntéssel üdvözölte a híveket.







Vajon hol lehetett a pápát lencsevégre elkapni ezzel a gesztussal?

Új képek

Megkaptuk a képeket a trianoni megemlékezésről. Köszönet Michelberger Rolandnak.

Az új képviselő testületről is megérkeztek a képek.

A budaörsi Művészet a Nemzetért Alapítvány és a kárpátaljai (Tiszaújhely) Tedd a jót alapítvány közös programjai

A képeket Novák Györgynek köszönjük.

A budaörsi Művészet a Nemzetért Alapítvány és a kárpátaljai (Tiszaújhely) Tedd a jót alapítvány közötti szoros kapcsolat 2010. június 12-14. között egy új színfolttal bővült, amikor Budaörsről egy hét tagú csapat indult Kárpátaljára.

Segítsünk!

Képek (vetítés)

Több csatornán is gyűjtenek az árvízkárosultaknak:

  • Duna TV: Ha segíteni szeretne, hívja az alábbi normál tarifás telefonszámokat:
    +36 1 489-18-88
    +36 30 7060 888
    vagy írjon az arviz@dunatv.hu e-mail címre. Az e-mailben kérjük, írja meg nevét, lakhelyét és a felajánlott összeget.
    A telefonos felajánlásokat 9.00 és 21.00 óra között fogadják munkatársaink.

Böjte Csaba szentbeszéde Csíksomlyón

A képeket Novák György készítette.

Elhangzott 2010. május 22-én Csíksomlyón a pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjén.

Szívem minden melegével, szeretetével köszöntöm egyházunk főpapjait, népünk, nemzetünk elöljáróit és titeket, drága zarándoktestvéreim itt a Kárpát-medence talán egyik legszebb szentélyében, a Csíksomlyói nyeregben.

Úrnapi Megemlékezés

Budaörs egyik legnagyobb és legrégebbi hagyománnyal bíró egyházi ünnepének folytatásaként, Úrnapján, délután 16 órakor német nyelvű szentmise volt a Kőhegyi Kápolnában, majd azt követően 17 órakor pedig koszorúzásra került sor az Ótemetőben az Országos Német Elűzetési Emlékműnél.

Köszönet a képekért Novák Györgynek.

Úrnapi Körmenet - Képek

Vasárnap volt az Úrnapi Virágszőnyeg és Körmenet.

Köszönet a képekért Bálint Fecónak.

Trianon 90. emléknapja - Grósz András megemlékező beszéde

A képeket Michelberger Roland készítette.

Grósz András történész megemlékező beszéde

„Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szívünkön,
Ki, íme, száguldani akar.”

"Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, győztesek:
Üdvözlet a győzőnek.”

Meghívó Trianon 90. emléknapja alkalmából

Kedves Honfitársunk!

Szeretettel várjuk Trianon 90. emléknapja alkalmából 2010. június 4-én, pénteken 17.30-ra a budaörsi római katolikus templom kertjében, a Mindszenty-szobornál tartandó megemlékezésünkre!

Mi a budaörsi történelmi egyházak és a helyi civil szervezetek méltó emléket kívánunk állítani nemzetünk egyik legszomorúbb eseményének. Célunk, hogy minden magyar lélek igaz testvérként Istenhez fohászkodjon az igazságért és az összefogásért.

Program:

Egyházmegyei családtábor

Idén újból lesz egyházmegyei családtábor.

Időpont: 2010 augusztus 7-11-ig - 4 éjszaka 5 nap

Helyszín:Balatonakali családtábor

Ára :gyermekeknek 12800 Ft /fő /gyermek 14 év alatt /, felnőtteknek 16640 Ft/ fő
Ennek az egyharmadát kell a családoknak fizetniük+ útiköltség és üdülési díj.

Rajzpályázat a Karitász szervezésében

A Magyar Karitász rajzpáyázatot hirdet 6-14 éves gyerekeknek.
A pályázat témája: „Szegények mindig lesznek veletek” (Jn 12.8) Avagy hogyan jelenik meg a szegénység a Te életedben? Hogyan segítesz Te?
Technikák: szabadkézi rajz tetszőleges technikával
Korcsoportok: 6- 9 éves korig és 10-14 éves korig
Egy pályázó maximum 3 művel pályázhat.

Beadási határidő: június 15.

I. Karitász Önkéntesek Nyári Tábora

Az idén először szervezik meg az I. Karitász Önkéntesek Nyári Táborát, amire jelentkezőket várnak a csoportok önkéntes felnőtteiből. Egyházmegyénként 6-8 fő jelentkezhet, határideje: 2010. június 1.

A tábor a Szeged-Zöldfás Lelkigyakorlatos Ház és Üdülő területén lesz augusztus 1. és 7. között.
Költségek: 5000 Ft hozzájárulás + utazás. A költségek nagyobb részét a Katolikus Karitász fedezi, amelyben napi háromszori étkezés, kávé, ásványvíz is van.

Meghívó a Széchenyi emlékév alkalmából

A Budaörsi Kolping Család tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulójára emlékező történelmi előadásra.

Kolping est 2010. május 19-én, szerdán 18 órai kezdettel a Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola aulájában.

Előadók:
Dr. Körmendy Kinga (MTA) könyvtáros, és
Dr. Horváth Attila (PPKE-JÁK) jogtörténész

Ilyen az én papom – Weblap-ajánló

Egy szép kezdeményezésről számol be ez a honlap: http://ilyenazenpapom.com/customPages/ilyen-az-en-papom

"Kedves Látogató!
Ha keresztény vagy, bizonyára ismersz olyan papot, szerzetest, aki nagy hatással volt szellemi és lelki fejlődésedre, sőt mondhatni életed alakulására. Most arra kérünk, hogy írj néhány sort erről az emberről, úgy ahogyan Te Őt ismered.

A Budaörsi Kolping Család Egyesület új havi programja: Északi gyaloglás

A Budaörsi Kolping Család Egyesület (BKCSE) április 18-án vasárnap elindította az Északi gyaloglásnak (Nordic walking) nevezett, tervei szerint minden hónap első vasárnapján megrendezésre kerülő rendhagyó túrákat.

Szolidaritási kezdeményezés XVI. Benedek pápáért‏

A két magyarországi nemzeti kegyhely - Máriapócs és Mátraverebély-Szentkút - szolidaritási mozgalmat indítot a Szentatyáért.
Ennek részletei a http://www.szentkut.hu/mondjatok_aldast oldalon találhatók.

"Nyisd meg a kezed a szűkölködő és szegény előtt..." (MTörv 15.11)

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a szegénység éve alkalmából rendezett templomi tartósélelmiszer-gyűjtésről

Kedves Testvérek!
A 2010-es évet az Európai Unió a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének nyilvánította. A következőket írja a hivatalos tájékoztató: „Kontinensünkön a szegénység 80 millió embert fenyeget. Ennyien élnek bizonytalanságban, ennyi embernek kell nélkülöznie azt, amit mások természetesnek vesznek. Élete során bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy meg kell tapasztalnia a szegénységet. Egyes csoportok tagjai azonban veszélyeztetettebbek: ilyenek a gyermeket nevelő családok (elsősorban a nagycsaládok és az egyszülős családok), az idősek, a fogyatékkal élők és a bevándorlók. Az EU-ban körülbelül 19 millió gyermek él szegénységben. A szegény háztartásokban felnövő gyermekek – és az ő gyermekeik – esetében nagyobb a valószínűsége annak, hogy a szegénységből egész életük során nem tudnak kitörni. A szegénységben élő gyermekek számos, egymással összefüggő nehézséget tapasztalnak: rossz lakáskörülmények között élnek, elégtelen egészségügyi ellátásban részesülnek, korlátozottak az oktatással kapcsolatos lehetőségeik, és nem jutnak megfelelő minőségű ételhez és ruházathoz” (forrás: szegenysegeve2010.hu).

Plakát


A Katolikus Egyház kétezer éve küzd a szegénység ellen minden történelmi korban a maga lehetőségeihez mérten. Az Európai Unió felhívása vészkiáltás, amely a helyzet súlyosságát is tükrözi. A Katolikus Egyház a Caritas Hungarica – Katolikus Karitász segélyszervezetén keresztül eddig is igyekezett és ezután is igyekszik lehetőségeihez mérten mindent megtenni, hogy a szegénységben szenvedőkön segítsen. Ehhez az egész kontinenst átfogó mozgalomhoz mi is szeretnénk tevőleges segítségnyújtással csatlakozni.
A nagyböjti időben különösen is aktuális számunkra a segítés, hiszen a húsvétra való lelki előkészületünket a szentmise prefációja így foglalja össze: „most többet imádkozzanak, buzgóbban gyakorolják az irgalmasság tetteit, s az újjászületés szentségei által az istengyermekség teljességére jussanak.” Ebben a szellemben kérjük a testvérek segítségét. Tudjuk, hogy a katolikus családok is nehéz helyzetben vannak, és anyagi gondokkal küzdenek. Ezért nem perselygyűjtésre buzdítjuk a testvéreket, hanem arra, hogy szerény lehetőségeikhez mérten tartós élelmiszerrel járuljanak hozzá a Katolikus Egyháznak a szegénység évében meghirdetett akciójához. Ezzel egy ősegyházi hagyományt elevenítünk fel, hiszen az első század keresztényei a kenyértörésre hozták magukkal a szegényeknek szánt adományaikat. Az ő példájukat követve, kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk. Ezt megtehetik a jövő héten minden hétköznapi és vasárnapi szentmisén. Adományaikat a karitász juttatja majd el a rászorulókhoz.
Jézus szavai biztassanak bennünket az összefogásra és a tevékeny segítség megnyilvánulására: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Hálásan köszönjük minden kedves testvér jó szándékú adományát, amellyel szeretnénk elérni, hogy kevesebb legyen a könny a szegénység, a nélkülözés miatt.

Budapest, 2010. március 11. a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Tisztelgés a kamaraerdei Széchenyi-szobor előtt

2010. április 8-án országszerte ünnepelték Széchenyi István halálának 150. évfordulóját. A „legnagyobb magyar” kamaraerdei szobra előtt április 9-én tisztelegve számos szervezet, alapítvány, egyesület, családtag és magánszemély koszorúzott.

Új képek

Új képeket kaptunk Novák György jóvoltából:

Nagyheti szertartások

Március 29-től (nagyhétfőtől) az esti misék 19 órakor kezdődnek.
A reggel 1/2 8-órai szentségimádás a három szent napon marad.
Nagypénteken szigorú böjt van!